Bocsánatot már kér, de még nem fizetett a Rogán-minisztérium a Helsinki Bizottságnak
A nekik megítélt kétmillió forintos sérelemdíjat várja a civil szervezet.
A nekik megítélt kétmillió forintos sérelemdíjat várja a civil szervezet.
Majd egy perccel később újabb közleményben támadták a civil szervezetet.
A Miniszterelnöki Kabinetirodának kétmillió forintot is át kell utalnia a szervezet számára a jó hírnév megsértése miatt.
A Kúria is a jogvédő szervezetnek adott igazat egy személyiségi jogi perben. A kormány köti az ebet a karóhoz.
Összesítésünk szerint 2015-től 2020 végéig legalább 120 milliárdot költ a kormány Kabinetirodája kommunikációra és konzultációkra, de a koronaékszer a turizmus, ami tavaly került Rogán tárcájához.
Nem okozott kárt a nemzeti konzultáció amúgy valótlan állítása Ahmed H-nak, döntött a bíróság, így a terrorcselekményélt elítélt és kiutasított szír férfinek 988 ezer forintot kell fizetnie a Miniszterelnöki Kabinetirodának.
A koronavírustól félnek Európa orvosai és gazdasági szakértői; tovább gyengült a forint; összerakták a főváros költségvetését, és még a BKV-dolgozókkal is megállapodtak a béremelésről. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Nyilvánosak a Rogán-tárca legújabb szerződései, amelyek 2019 végéig listázzák a kifizetéseket. Tavaly ismét sok pénz ment el propagandára, költöttek emellett Szőcs Géza albérletére, a 2018-ban elhunyt Kerényi Imre által életre hívott Magyar Krónikára, és a szintén fideszes Kommentár Alapítványra, illetve kiemelten támogatták emellett az Aktív Magyarország programot is.
Csak az elnök közel háromszor annyi pénzt kapott, mint a Magyarország 365 pályázat egy-egy kategóriájának első helyezettje.
Rogán Antal minisztériumától két hete kértünk hiánypótlást a jogerős ítélet nyomán január elején átadott Századvég-anyagokhoz, mert feltűnt, hogy a 6,8 milliárdos keretszerződés alapján készült dokumentumok java - összesen több mint 350 szakpolitikai tanulmány - hiányzik az átadott adatcsomagból. A Miniszterelnöki Kabinetiroda most válaszolt: szerintük mindent átadtak, amire kötelezte őket az ítélet, a többi tanulmányért perelhetjük egyesével a szakminisztériumokat.
Évről évre többet költ a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda "kormányzati kommunikációra". 2020 végére a végösszeg a 133 milliárd forintot is meghaladhatja.
Majdnem pontosan négy évvel azután, hogy a Miniszterelnökségnek ki kellett adnia összesen hetvenezer oldalnyi, 2013-14-ben készült Századvég-tanulmányt, a hvg.hu munkatársa újabb többévnyi pereskedés eredményeként hozzájuthatott a Miniszterelnöki Kabinetirodától a cégcsoport második megbízása idején született dokumentumokhoz. A 6 milliárd forintos alapszerződést 2015 és 18 között több, további nyolc-kilencszázmillióssal fejelhette meg a kormányközeli think tank. Hamarosan cikksorozatban értékeljük, hogy ezért milyen munkát végeztek.
2015-ös indulása óta több száz közvélemény-kutatás készült a Miniszterelnöki Kabinetirodában egy dokumentum szerint. A menekültválság idején voltak igazán aktívak, akkor 55 különböző felmérés született.
Nettó 11,8 milliárd forintos szerződést kötött a Miniszterelnöki Kabinetiroda, hogy a kormány intézkedéseit népszerűsítse.
Balásy Gyula a kormányzati megbízásokból duzzasztotta óriásira eddigi cégeit.
2015-ben kötött szerződést a Századvéggel a kormány, a dokumentumokat azonban nem akarták kiadni. A hvg.hu munkatársa perelt, és most jogerősen is nyert.
Hetek óta levelezünk a Miniszterelnöki Kabinetirodával, hogy mondják meg, 2018-ban és 2019-ben kikkel kötöttek szerződést és mire, illetve mennyiért. A tárca húzta az időt, majd válasz helyett feltette a kormány oldalára az adatokat.
Jelentős személyi változásokat hirdettek ki.
A Századvég Politikai Iskola Alapítvány és a Századvég Gazdaságkutató az előző Orbán-kormány megrendelésére készült tanulmányainak kiadására kötelezte a Miniszterelnöki Kabinetirodát a Fővárosi Törvényszék. A pert munkatársunk indította, hogy kiderüljön, mire kapott több mint 6 milliárd forintot a 2012–14 között is brutális összegű tanácsadói megbízást elnyert cégcsoport.
A terrorcselekmény miatt elítélt szír férfi azért fordult bírósághoz, mert szerinte a nemzeti konzultációban megsértették a jó hírnevét.